Melyik az a duplan Michelin-csillagos sef, aki evek ota a bio es helyi termesztesu aruk felhasznalast promotalja Finnorszagban?
Melyik az a duplan Michelin-csillagos sef, aki orszaganak legismertebb televizios szakacsa?
Melyik az a duplan Michelin-csillagos sef, aki brahibol eltekert Finnorszag egyik legdelibb pontjabol a legeszakabbig?
Melyik az a duplan Michelin-csillagos sef, aki fel ora mulva megetet nyers renszarvasherevel es fott javorszarvas orral(tenyleg!) , ha megint 8 orara teszem be a rozskenyerszeleteket pirulni 8 perc helyett.
Megfejtes holnap, ha tuleltem az elso esti muszakomat a konyhan.
Gyerekként a húsevés témája pofonegyszerű volt. Ettünk disznót, csirkét, marhát, illetve vadhúst. Mást NEM! Mivel a főzés édesanyám monopóliuma volt, és a tudatlanokat könnyű irányítani, ő állította össze egy-egy újabb állat étrendünkbe való bevezetésének a marketingtervét, mégpedig szigorúan piackutatás nélkül. Így tudtam meg, hogy a bárány húsa büdös, az összes házi nyúl buzi, a rénszarvas túl aranyos, a kágyilló(kagyló)/polip/csiga pedig egész egyszerűen emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ez a hozzáállás kiterjedt egyéb egzotikus hozzávalókra, például a padlizsánra és a brokkolira is. Ennek a kondicionálásnak köszönhetően, komoly hendikeppel kezdtem gourmand pályafutásom. Ehhez még társultak személyes élmények is, például a frissen lőtt fácán kopasztása, forrázás után (A létező összes hibát elkövettem, ott akkor tizenkétéves fejjel). Mivel egy szárnyas feldolgozásáról az egyetlen emlékem az volt, amikor otthagytak nagymamánál egy napra hétévesen, és mikor értemjöttek, könyékig voltam a tyúk fenekében és széles vigyorral beleztem a szerencsétlen madarat. Addigra ment már a kopasztás is, és csak azért haragudtam, mert nem én vághattam el a pipi nyakát. Ezek után tökéletesen felkészültnek tartottam magam egy fácán feldolgozására. Mikor azonban farktollaitól akartam megszabadítani a vadat, egy mozdulattal kettétéptem. Otthagytam a szanaszét repült belsőségdarabokat és húscafatokat. Azóta sem ettem fácánt. Mégsem lettem a magyar Per „Dead” Ohlin, pedig ígéretesen indult a karrierem.
Sok minden befolyásolja az embert abban, hogy mit eszik meg és mit nem. A döntés pedig ha nem érzékszervi alapon történik, félrevezető lehet. Egészen 2 évvel ezelőttig nem is tudtam, hogy a lóhús nemcsak kivénhedt igalovakból készült olcsó szalámi és kolbász formájában létezik, de valójában az egyik legízletesebb alapanyag. Aztán Sampsa a szokásos évi eltávján belga barátjához ment gitárnézőbe, és a megrendelt kiló Marcolinin és lambicon kívül megjelent egy kiló lósteakkel. A kondicionálás tökéletesen müködött, mondtam neki, hogy aranyos állatot nem fogok enni, vigye ahova akarja, de az én konyhámban nem tartunk lovat(halott állapotban legalábbis). Meg különben is büdös. Kiröhögött, és az orrom elé tolta a vajon megsütött gyönyörű húsdarabot krumpli-és borsópürével. Budapest legfrisebb black metal bandája, persze elvből rávetette magát a világ egyik legcukibb állatára. Ezt én sem hagyhattam, még a végén kiderül, hogy nem is vagyok trve evil, és soha többet nem kapok sült kolbászt a születésnapomra, majd a BM szcéna vegetárius platformjában végzem krumpliszsákba öltözve hennával festett rasztatincsekkel vele és vele együtt.
A lóhús fogyásztasa egészségre nem ártalmas, sőt zsírszegény proteinforrás, vastartalma pedig az egyik legmamagasabb. A legfontosabb tulajdonsága pedig, hogy finom. Rendkívül finom. Annyira, hogy megéri minden alkalommal a tányér fölötti tízperces kínlódást, amíg végigpörgetem magamban a Fekete villám összes részét, illetve hogy mennyire is selymes egy ló orra. Majd miután az asztaltársaság kiröhögte magát rajtam, megeszem a kihűlt húsomat, és még így is magasan veri a vasalt csirkét. Ha pedig nekem nem hisztek, akkor neki majd biztosan:
Az izlandiak voltak az egyetlenek, akik fogyaszthattak lóhúst, nem volt érvényes rájuk a pápai tiltás. Az engedékenységet azzal magyarázták végül, hogy a zord körülmények miatt minden táplálékforrást fel kell használniuk. Valószínűleg ezért találkoztam csak izlandi receptekkel, amikor a hozzávalók között lóhúst kerestem. Az izlandiak amúgy is több más pogány szokást is megtarthattak a kereszténység felvétele után, mi is jobban a sarkunkra állhattunk volna, egyidőben lett tagja mindkét nép a keresztény világnak, csak éppen különböző konstrukciókkal.
És hogy hol lehet lóhúst kapni? Bevallom itthon még nem vettem. Annyit tudok, hogy Belgiumban és Franciaországban lehet találni előrecsomagolt friss lóhúst, aki éppen arra jár, nyugodtan kóstolja meg. Akkor is, ha már kihűlt mire rászánta magát a delikvens. Sült hagymakarikákkal verhetetlen.
A GasztRabbit versenykiírása szöget ütött a fejembe. Mivel a nyúl egy felettébb aranyos állat, és ha már megírtam egy receptet hozzá, mi lenne, ha végigvenném milyen egyéb cuki állatot kóstoltam már. Én minden állatot szeretek nagyon, még az anakondához is hozzádörgölőzöm ha éppen alszik, és élő medvét is azért nem szeretgettem még, mert elrángattak a kerítéstől. Háromszor is. Az állatok iránti határtalan szeretetem viszont nem akadályozott meg abban, hogy a fenti két állat valamelyikéből ne egyek. Hogy a kettő közül meyikből vacsoráztam kétszer is, kiderül a héten. Illetve alternatív elkészítési módokat is közlök majd a hazai gasztrobloggerek egyik legjobban elutasított „kedves háziállatból lett gyertyafényes vacsora hozzávalójához”. Jut eszembe, evett már itt valaki tengerimalacot?
A mai recept pedig nem skandináv, de holnaptól mindenképp visszatérünk az északi cukika állatocskák megfőzéséhez. Muhahahahahahahaaa
Nyúllábtorta (meggyes nyúlpaté tésztában sütve)
Hozzávalók:
Tészta:
-350 g fehér finomliszt (BL55)
-180 g vaj szobahőmérsékleten
-1 evőkanál konyak
-2 db tojás
-1 tojássárga a tészta megkenéséhez
-őrölt bors
Töltelék:
-2 db nyúlcomb
-egytenyérnyi libaháj
-2 db salotta
-2 evőkanál balzsamecet
-2 evőkanál portói
-1 db tojás
-60 g aszalt meggy
-1 teáskanál kínai ötfűszer
-Só bors
-vaj sütéshez
Tálaláshoz:
-házi savanyúság
-csípős mustár
A vajat összegyúrom a liszttel, majd hozzáadom a tojásokat, borsot, és a konyakot. Összegyúrom, majd fóliába tekerve pihentetem a hűtöben legalább fél órát.
A húst lefejtem a csontokról, lehetőleg szeletekre vágom, majd öntöttvas serpenyőben vajon hirtelen barnára sütöm. Félreteszem őket hűlni. A visszamaradt vajra rádobom a nagyon finomra vágott hagymát, majd mikor üvegesedik, felöntöm portóival és balzsamecettel. Felkapargatom a sucöt, sűrűre forralom pillanatok alatt.
A kihűlt húst a libahájjal együtt ledarálom, hozzáadom a serpenyőben lévő lét. Gazdagon sózom, borsozom, hozzáadom a tojást, a kínai ötfűszert, és a meggyet. Összekeverem a hozzávalókat, és félreteszem.
A tésztát kivettem a hűtőből, és két részre osztottam 1:2 arányban. Félcenti vastagra nyújtottam mindkettőt. A nagyobbikkal kibéleltem a 20 cm átmérőjű magas, kivajazott, -lisztezett piteformát. Belekanalaztam a tölteléket, beboritottam a kisebbik kinyújott tésztával, vágtam két lyukat a tetején az eltávozó gőznek. Megkentem a tojássárgájával.
250 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöttem, majd lekapcsoltam 180 fokra, és 30 percig maradt még bent.
Megvártam míg langyosra hűl, majd házi vegyes savanyúsággal és zöldborsos mustárral tálaltam.
További nyulas receptek: http://gasztrabbit.blogspot.com/ A receptet és blogod linkjét a hadarik.rita@matrixpr.hu e-mail címre várjuk 2011. március 30-ig!
Akinek pedig nem elég a nyulakból, itt egy videó egy mérsékelten gonosz kinézetű példányról.
Először leszögezném, hogy semmi esetre sem Runeberg muffinokról van szó, hanem Runeberg tortácskákról. Ahogy a lángos sem a magyar pizza, pedig kerek, lapos és van rajta feltét. Időigényes desszert, amit a finnek február 5-én fogyasztanak, a nemzeti költőjük tiszteletére. Hozzá kell itt tennem, hogy nem finn, hanem svéd nyelven írta többnyire a műveit, így a Vårt landot is, amit ma a finn himnuszként ismerünk(finn nevén Maamme).
Egy baráti vacsorára készítettem el február 4-én a süteményt. Dupla adagot csináltam, és az utolsó darabig elfogyott. Hihetetlen desszert, egyszerre édes és sós, egyszerű designja simán veri Gunnar Asplund stílusát. A legenda szerint, Runeberg felesége, Fredrika találta fel az édességet, a rossz nyelvek szerint pedig az egyik porvooi cukrásztól leste el a titkát. Fredrika Runeberg receptjeit 2003-ban könyvben adták ki, majd ha legközelebb arra járok, beruházok egyre, csak hogy lássam, hogy jobbon főzött-e, mint Sibelius felesége, Aino.
A tészta hozzávalói (18-19 tortácskához)
3 tojás
225g vaj
3,5 dl kristálycukor (igazából 1:2 arányban kéne melaszt és kristálycukrot használni, de nekem nem volt otthon)
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál só
1 kis mandula aroma
1 teáskanál reszelt narancshéj
4, 75 dl finomliszt
1 maréknyi mézeskalács vagy gyömbéres keksz vagy puszedli vagy IKEA-s pepparkaka morzsára darálva(én angol csilis gyömbéres kekszet használtam)
1 dl kenyérmorzsa vagy zsemlemorzsa vagy panírmorzsa
1,2 dl 100%-os narancslé
1,5 dl darált mandula
Díszítés:
Eredetileg málnalekvár, én a házi csili-ribizli lekváromat használtam
A cukormázhoz:
2 dl porcukorhoz
½ evőkanál tej
NAGYON FONTOS! Minden hozzávalónak szobahőmérsékletűnek kell lennie, mikor nekiállunk dolgozni.
Először habosra keverjük a kristálycukrot és a vajat, majd hozzáadjuk a sütőport, szódabikarbónát, sót, reszelt narancshéjat és a mandula aromát. Összedolgozzuk.
Feltörjük a tojásokat, lazán villával összekeverjük őket. Fontos, hogy ne egyből hűtőből elővett tojással dolgozzunk. A tojásokat apránként adjuk a cukros vajhoz folyamatosan keverve. VALÓBAN csak apránként! Én szóltam!
Ha az összes tojást belekevertük a masszábba, akkor robotgéppel még 2-3 percig habosítjuk.
Összekeverjük az összes féle, fajta morzsát a liszttel, és a keverék egyharmadát hozzáadjuk a tojásos-vajas masszához. Majd ha elkevertük alaposan, jöhet a második harmad, majd a harmadik. Ekkor hozzáöntjük a narancslét, majd az őrölt mandulát. (Vettem egy csomag hámozatlan mandulát, és ledaráltam. Nem kell forrázással, pucolással szórakozni)
Kivajazott muffinformában sütöttem ki, de egészben is meg lehet sütni, tortaformában. FONTOS, hogy valamivel több, mint félig töltsük meg a muffinformát, mert ha túlságosan túlnő a formán, akkor nehezebben tudjuk kiszedni, illetve nem is néz ki majd olyan jól. 180 fokos előmelegített sütő, 15-20 perc.
Ha kiszedtük őket a formából, és kihűltek, lehet díszíteni. Először egy kanál lekvár, majd a cukormázzal körberajzoljuk a lekvárt. Én uzsonnás zacskóba töltöttem a mázt, és kiszúrtam az egyik csücskét, de vigyázni kell, mert ha türelmetlen az ember a teljes konyhapultról moshatja szétfröccsent cukros anyagot. Ha tej helyett lekvárral keverjük ki, akkor színes mázunk lesz, de ételszínezékkel is lehet próbálkozni.
Johan Ludvig Runeberg svéd punccsal fogyasztotta minden reggel. Nekem egy pohár jéghideg tejjel is megfelelt.
Enskáék pedig így emlékeztek meg a finn nemzeti romantika alakjáról:
Az eredeti verzió pedig megtalálható a róla elnevezett internetes északi irodalmi szöveggyűjteményben.
Karélia (finnül: Karjala) a 14. század óta feváltva két ország fennhatósága alatt volt, hol a svédek, hol az oroszok uralták ezt a finn történelmi tartományt. 1917-ben Finnország függetlenné vált, de nem sokáig örülhettek ennek, Sztálin 1939-ben letámadta az országot, hogy visszaszerezze a finn területeket. Ezzel nagy nemzetközi felháborodást keltett, a Népszövetség is illegálisnak minősítette hadjáratot. A szovjetek egy hét alatt tervezték elfoglalni a területeket, de a Téli Háború végül 105 napig tartott. A felállás pedig a következő volt (természetesen a Vörös Hadsereg javára): háromszor több katona, harmincszor erősebb légierő, és százszor több harckocsi. A finneket Carl Gustaf Emil von Mannerheim marsall(aki a feljegyzések alapján igazi gourmand volt, de erről majd később) vezette, és sikeresen tartóztatta fel az egymilliós szovjet haderőt. Ebben közrejátszottak a síelő kísértetek is. A Suomussalmi csatában például négyszeres túlerő ellenére győztek a finnek, annak köszönhetően, hogy fehér ruhában sítalpakon, szinte láthatalanok voltak a téli finn tóvidéken, gyorsabbak is voltak a szovjeteknél ezáltal. Többször lecsaptak a tábori konyhára, ezzel is ellehetetlenítve, hogy meleg ételhez jussanak ellenségeik. A finn télben, -50 fok is előfordul. -30 fokban én két órát voltam képes folyamatosan mozogva eltölteni, és utána futottam haza forralt bort inni, meg riisipuurot enni. Kipróbáltam, és valóban megfagy a nyál röptében ilyen hidegben. Tehát rendes kamuflázs nélkül, kvázi mozgó céltáblaként, farkasordító hidegben, meleg étel nélkül nekem se lett volna kedvem a dicsőséges Szovjetúnióért az életemet áldozni. Az elbeszélések szerint többször fej nélkülli álló katonákat találtak reggelre virradóra a szovjetek, mert a finnek, csendben hátulról érkezve, elvágták az ellenségeik torkát, és a hulláknak nem volt idejük összerogyni, egyből megfagytak. Finnország elvesztette végül területeinek egy kisebb, iparának egy jelentősebb részét a hadjárat után, de az elcsatolt részekért később megint hadba szálltak a szovjetek ellen. Európából, még Magyarországról is, érkeztek önkéntes férfiak, hogy segítséget nyújtsanak a finneknek. Bezzeg a svédek nem álltak ki nyíltan a finnek mellett, többek között ezért is tartják őket joggal puhapöcsöknek a finnek. Mellékeltem egy vicces videót is ebben a témában.
A karéliai konyha is ennek megfelelően hol svéd, hol orosz, hol finn elemeket tartalmaz. Az egyik legkaréliaibb étel pedig nem más, mint a karjalanpiirakka (karéliai pirog), ami ötvözi a pirogot az északi népek kedvencével, a különböző kásákkal(rizs, árpa, hajdina). Egy rozsos tesztát megtöltenek ezzel a sűrű sós kásával, és aranybarnára sütik. Fontos, hogy ne a készen kapható cukros tejberizst kanalazzuk a tésztába, mint ahogy azt a lusta Mika barátom tette, mert nem fog passzolni a feltéthez, ami legtöbbször munavoi (azaz sósvajjal kikevert főt tojás). És hogy miért jelent a karélia pirog a finn szlengben puncit? Hát ezért:
A receptet pedig egy olyan szakácskönyvből vettem, ami két éve ünnepelte a 100. születésnapját.
Hozzávalók (Karjalanpiirakka):
A tésztához:
2 dl víz
1 teáskanál só
2,5 dl rozsliszt (RL-125)
2,5 dl fehérliszt (BL-55)
A töltelékhez:
3 dl víz
2 dl rizs( én rizottó rizst használtam, jó vele)
2 evőkanál sózott vaj
8 dl tej
A tésztát összegyúrom(lágy lesz), majd hagyom pihenni. Sajnos a töltelék mellet végig ott kell állni, nehogy odaégjen. Felteszem a rizst a vízzel, majd mikor már megáll a kanál a rizsben, elkezdem adagolni apránként a tejet folyamatosan keverve. Eltart egy ideig, de a végeredmény egy hihetetlenül sűrű és selymes tejberizs lesz. Fontos, hogy ne folyjon már a töltelék, mert kifolyik a tésztából. Az is nagyon fontos, hogy a töltelék langyos/hideg legyen a töltésnél, különben a tésztá nyúlik mint a rágógumi, és nem lehet majd formázni.
A tésztát kb 3 cm átmérőjű gombócokba gyúrom, és ellipszis alakúra nyújtom őket a rozsliszttel megszórt deszkán, hogy körülbelül 1mm vastagok legyenek. (Én a vékonyat szeretem, mert jobban ropog, valaki a vastagot, mert nem tudja mi a jó) Közepére töltöm a rizst, és visszahajtom a tésztát, majd becsippentem őket. Aki a kép alapján nem tudja kitalálni, hogy hogyan csippentse be őket, az valószínűleg önálló konyhai munkára alkalmatlan. Ne is próbálkozzon még a karjalanpiirakkával.
180 fokos sütőben sütőpapíros tepsin aranybarnára kell sütni. Amikor kijött a sütőből olvasztott vajjal kell megkenni, és, ha az ember puhán szeretné elfogyasztani, akkor le kell fedni konyharuhával, hogy ne veszítsen annyi vizet. A ropogós fanok ne fedjék le.
Hozzávalók (Munavoi):
2 főtt tojás
200 g sózott vaj
A főtt tojás sárgáját elkeverem a vajjal, és hozzáadom az apróra vágott fehérjét. Innentől lehet versenyezni, hogy ki tudod többet halmozni a pirogjára.
Nem, nem porcukros-lekváros takoyaki látható a képen.
Hétfő van, melóba kellett menni, hideg van. Otthon hagytam a bérletem. Ha visszamegyek érte el fogok késni. Megveszem Európa legdrágább vonaljegyét kétszer 10 perc sorbanállás után, leizzadva beérek, erre kiderül, hogy senkinek nem hiányoztam, és a rendszer amúgy sem működik. A kockaszomszéd megint asztalnál eszi a vasárnapi halvacsoráját. Fél ötig bírom a monitor fölé bámulást. Alig vártam hogy hazaérjek, majd a medve megvigasztal, erre éppen válságban az élete a művészúrnak. Schoppenhauer egy Leslie Nielsen hozzá képest ilyenkor. Betolom a tegnapi makkarakeitot (finn szafaládés zöldségleves) egyedül, lábosból miközben koreai pop zenével próbálom a hangulatomat emelni, de a harmadik saranghae után rámtör az agyfrász. A teljes JYP gyakornokgárda sátorozhatna a nagyis-döglős pulóveremben, hát persze, hogy nem kéri meg a kezem senki egy táncszóló után félmeztelenül a zuhogó esőben egy szöuli irodaház tetején. Ilyenkor csak a szénhidrátba csomagolt szénhidrát segít, no meg a Slayer teljes hangerőn. Meg az aebleskiver, már vagy 3 északi téli depresszión segített át, (és legalább 3 elkerülhetetlen fogyókúrához segített hozzá). Az Angel of Death alatt ki lehet keverni a tésztát, és egy Raining Blood alatt melegen a serpenyőből be lehet vágni mind a 14 labdát. Aztán helyreáll a világrend, és a napsütés sem hiányzik már.
Az aebleskiver(almaszeletek) egy dán desszert, főleg télen, karácsony környékén eszik. A legendák szerint a megfáradt vikingek, hogy visszanyerjék az energiájukat, palacsintát sütöttek, és mivel nem volt serpenyőjük, ezért a szarvas sisakjukban sütötték meg. Legalábbis Karl Jørgensen szerint. Persze ez mind bullshit, a sisakra a szarvakat a 19. századi nemzeti romantika aggathatta rá.
Először Johan Krohn művében, a Peters Julban(Peter karácsonya) említik az almaszeleteket. Ezek ekkor még valóban lisztbe és tojásba forgatott és vajban kisütött almaszeletek voltak. Először Frøken Jensen ( a dán Zilahy Ágnes) szakácskönyvében jelenik meg az étel töltött formában, a labdákat almaszósszal vagy almadarabokkal töltik meg, mikor megfordítják a serpenyőben. Az almalekvárom elfogyott, így most eperlekvárba tunkoltam a forró gombócot, és hideg tejet ittam hozzá.
Tehát hozzávalók 17 gombóchoz (2 főre, ha csak leves volt előtte, 1 főre, ha szétvet az ideg, vagy napok óta nem láttad a napot, mert még az irodában is háttal ültettek neki)
1 tojás szétválasztva, fehérje keményre felverve
250 g liszt
1 teáskanál sütőpor
fél evőkanál cukor
csipet só
2 evőkanál vaj, ha lehet sózott
250 ml tej
vaj a serpenyőbe
A tejbe beletesszük a vajat, és melegítjük, amíg a vaj el nem olvad. A lisztet,sót, cukrot, sütőport összekeverjük a tojássárgájával, a tojásfehérjét felverjük, a langyosra hűtött vaj-tej keveréket darabonként hozzáadjuk a liszthez. Mehet bele a óvatosan a tojásfehérje, és már lehet is sütni. Nekem profi kínai(!) öntöttvas æbleskiverpandem van, de tarkedliserpenyővel is működnie kell.
Először másodéves egyetemistaként jártam Norvégiában. Akkor még Malmön keresztül el lehetett buszozni Oslóig, és nem kellett a 20(néhol már csak 15) kilós csomagkorlátozással számolni. Ennek megfelelően, ahogy én anyukámtól megtanultam a háromhetes olasz apartmanos nyaralásokra keszülve, zacskósleves, jaffaszörp és pirosarany nélkül nem indulunk el. „Még a végén éhenhalnánk Olaszországban, hiszen azok a digók még egy pörköltet sem tudnak főzni!” Drágalátos édesanyámtól nem tanultam toleranciát, és nyitottságot más kultúrák iránt. Majd negyed évszázadig meg voltam róla győződve, hogy jót csak otthon ehetek. Még a mai napig minden nekem kínált ételt gondosan megszagolok, mielőtt betenném a számba, erről a mai napig nem tudtam leszokni, most már legalább nem fintorgok hozzá. Az első jólirányzott pofont ezen a skandináv körúton kaptam, ezt aztán még követték a sorozatos sztereópuszik a külföldön eltöltött idő alatt.
A híres bergeni halpiacon szembesültem azzal, hogy a rénszarvas fogyasztásra alkalmas állat, sőt mi több, vajon megsütve az egyik legfenségesebb étel amit valaha ettem. Felbuzdulva a kezdeti sikereken, és a hazai töménnyel megtámogatva úgy gondoltam, hogy a bálnához is elég tökös legény vagyok már. Megkóstoltam. A kezdeti húsvéti sonka íz után alattomosan bekúszott a tengeri halak szokásos pusztulás és halál íze. Csalódott voltam, de hamar elfelejtettem a dolgot, haladtunk tovább, éjszakáztunk illegálisan kempingek vizesblokkjában, egy paplak kertjében sátorozva a Sarkkörön túl, megmásztunk mindent és átkeltünk mindenen, ami szembejött, majd szerencsésen hazaértünk 3 hét után.
Pár hete viszont hozzám került egy darabka bálna farokhús. Hosszú utat járt be, autón érkezett Bergenből a Közraktár utcába. A híre már megelőzte, és én napokig kutattam, hogy sashimi készüljön-e belőle a Mrs. Ohnishi's Whale Cuisine könyve szerint, vagy feröeri módon készítsem-e el hagymával és vagy negyed kiló vajjal, esetleg izlandi módon savanyítsam. Eldöntöttem, feröeri módon fog elkészülni, bejelentettem vasárnapra a főzési szándékom a finn barátomnak, konyha csillogóra fényesítve, burgonya megpucolva, ruszki sztandard, decispohár elérhető közelségben.A bálna végül megérkezett:
Amit elfelejtettek velem közölni, hogy az állat füstölt és korianderes pácban úszik. Nem baj, a nagyi savanyúsága majd komplementer lesz a füstölt hússal, finom az, megesszük Ketten hajoltunk a 200 grammnyi csukabálna fölé (Norvégiában, csak ezt az egyetlen fajt vadásszák, évente körülbelül 500 egyedet). Felváltva néztük a egymást és a húst. Töltöttünk magunkba egykis instant bátorságot, és elővettem az ünnepi japán santokumat, felnyitottam a csomagolást, kivettem a bálnát, majd kettévágtam. A hús márványozott volt, habár nem szabályosan, ahogy én azt japán szakácskönyvből láttam. Állaga a hőkezelt marhahúséval egyezett, vastag rostokból állt. Mindenki kapott egy-egy falatot, és háromra bekaptuk. Csak ő nyelte le, de csak egy rövid időre. A bálna továbbra is egy kellemes marhasteakre emlékeztet első ízlelésre, majd olyan íze lesz, mintha szűretlen habos tengervízzel gargalizálna az ember. Egy tökéletes surf ’n’ turf egyetlen állatba csomagolva. Mi a Burger Kingben ebédeltünk, a bálna meg ment két felé halkedvelő barátok háztartásába.
Ha esetleg valakit érdekelne a feröeri recept:
1 kg bálnahús
1 kg kifliburgonya
4 vöröshagyma
250 g vaj
A bálnahúst vasserpenyőben mindkét oldalán vajon megsütjük, majd 150 fokos sütőbe toljuk. A krumplit meghámozzuk megfőzzük. A felkarikázott hagymát a vajban aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk a megfőtt felkarikázott krumplit, durva tengeri sóval megszórjuk. Velbekomme!
