HTML

rénszarvaspörkölt

Bálnavacsora, rénszarvaspörkölt és lakkapálinka. Skandináv-finnugor élménykonyha.

Friss topikok

Megkóstolom a legcukibb állatokat. 2. rész. - A paci

2011.04.12. 16:20 poro

 

           Gyerekként a húsevés témája pofonegyszerű volt. Ettünk disznót, csirkét, marhát, illetve vadhúst. Mást NEM! Mivel a főzés édesanyám monopóliuma volt, és a tudatlanokat könnyű irányítani, ő állította össze egy-egy újabb állat étrendünkbe való bevezetésének a marketingtervét, mégpedig szigorúan piackutatás nélkül. Így tudtam meg, hogy a bárány húsa büdös, az összes házi nyúl buzi, a rénszarvas túl aranyos, a kágyilló(kagyló)/polip/csiga pedig egész egyszerűen emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ez a hozzáállás kiterjedt egyéb egzotikus hozzávalókra, például a padlizsánra és a brokkolira is. Ennek a kondicionálásnak köszönhetően, komoly hendikeppel kezdtem gourmand pályafutásom. Ehhez még társultak személyes élmények is, például a frissen lőtt fácán kopasztása, forrázás után (A létező összes hibát elkövettem, ott akkor tizenkétéves fejjel). Mivel egy szárnyas feldolgozásáról az egyetlen emlékem az volt, amikor otthagytak nagymamánál egy napra hétévesen, és mikor értemjöttek, könyékig voltam a tyúk fenekében és széles vigyorral beleztem a szerencsétlen madarat. Addigra ment már a kopasztás is, és csak azért haragudtam, mert nem én vághattam el a pipi nyakát. Ezek után tökéletesen felkészültnek tartottam magam egy fácán feldolgozására. Mikor azonban farktollaitól akartam megszabadítani a vadat, egy mozdulattal kettétéptem. Otthagytam a szanaszét repült belsőségdarabokat és húscafatokat. Azóta sem ettem fácánt. Mégsem lettem a magyar Per „Dead” Ohlin, pedig ígéretesen indult a karrierem.
 
Sok minden befolyásolja az embert abban, hogy mit eszik meg és mit nem. A döntés pedig ha nem érzékszervi alapon történik, félrevezető lehet. Egészen 2 évvel ezelőttig nem is tudtam, hogy a lóhús nemcsak kivénhedt igalovakból készült olcsó szalámi és kolbász formájában létezik, de valójában az egyik legízletesebb alapanyag. Aztán Sampsa a szokásos évi eltávján belga barátjához ment gitárnézőbe, és a megrendelt kiló Marcolinin és lambicon kívül megjelent egy kiló lósteakkel. A kondicionálás tökéletesen müködött, mondtam neki, hogy aranyos állatot nem fogok enni, vigye ahova akarja, de az én konyhámban nem tartunk lovat(halott állapotban legalábbis). Meg különben is büdös. Kiröhögött, és az orrom elé tolta a vajon megsütött gyönyörű húsdarabot krumpli-és borsópürével. Budapest legfrisebb black metal bandája, persze elvből rávetette magát a világ egyik legcukibb állatára. Ezt én sem hagyhattam, még a végén kiderül, hogy nem is vagyok trve evil, és soha többet nem kapok sült kolbászt a születésnapomra, majd a BM szcéna vegetárius platformjában végzem krumpliszsákba öltözve hennával festett rasztatincsekkel vele és vele együtt.
 

A lóhús fogyásztasa egészségre nem ártalmas, sőt zsírszegény proteinforrás, vastartalma pedig az egyik legmamagasabb. A legfontosabb tulajdonsága pedig, hogy finom. Rendkívül finom. Annyira, hogy megéri minden alkalommal a tányér fölötti tízperces kínlódást, amíg végigpörgetem magamban a Fekete villám összes részét, illetve hogy mennyire is selymes egy ló orra. Majd miután az asztaltársaság kiröhögte magát rajtam, megeszem a kihűlt húsomat, és még így is magasan veri a vasalt csirkét. Ha pedig nekem nem hisztek, akkor neki majd biztosan:

 

Az izlandiak voltak az egyetlenek, akik fogyaszthattak lóhúst, nem volt érvényes rájuk a pápai tiltás. Az engedékenységet azzal magyarázták végül, hogy a zord körülmények miatt minden táplálékforrást fel kell használniuk. Valószínűleg ezért találkoztam csak izlandi receptekkel, amikor a hozzávalók között lóhúst kerestem. Az izlandiak amúgy is több más pogány szokást is megtarthattak a kereszténység felvétele után, mi is jobban a sarkunkra állhattunk volna, egyidőben lett tagja mindkét nép a keresztény világnak, csak éppen különböző konstrukciókkal. 

És hogy hol lehet lóhúst kapni? Bevallom itthon még nem vettem. Annyit tudok, hogy Belgiumban és Franciaországban lehet találni előrecsomagolt friss lóhúst, aki éppen arra jár, nyugodtan kóstolja meg. Akkor is, ha már kihűlt mire rászánta magát a delikvens. Sült hagymakarikákkal verhetetlen. 

1 komment

Címkék: izland

A bejegyzés trackback címe:

https://renszarvasporkolt.blog.hu/api/trackback/id/tr162820472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása